3.fejezet/I.

Sziasztok!
Uh, nagyon izgatottak vagyunk bár nem a blog miatt de akkoris. Na szóval remélem tetszeni fog. Az elején nem akartunk szemszögezésbe kezdeni, de szerintem jól döntöttünk. Ti hogy gondoljátok? Ne tartsátok magatokban a véleményeteket, jöhet hideg, meleg. Jó olvasást!
xx Gréty&Stelly

-Drake szemszöge-

A szemközti kanapén ültem és néztem őt. Nem tudom mi történt vele, furcsa érzés jutott el csontjaim legmélyéig ahogy néztem vergödő testét, és hallottam kiáltásait. Fájdalmai voltak. Egyre hangosabban kiabált, és az a furcsa érzés sem akart elmúlni. Felálltam és oda mentem hozzá. Óvatósan megérintettem az arcát. Energia futott végig testemen. Elkaptam a kezem. Mi volt ez? A lány kiáltásai ritkábbak lettek és halkabbak. Nyöszörgött mikor elvettem kezem. Ki kell derítenem mi volt ez, tudtam hogy ennek pedig egyetlen módja van. Kezem arcán pihentettem és simogattam hüvelykujjammal.
-Azrael...-lehelte. Mi?! Honnan tudja a nevem? És miért van olyan kisugárzása mint a...az angyaloknak?! Hiába, nem tudtam magam rábírni h elengedjem. Mellé ültem, ugyan még remegett de már nrm annyira. Ránéztem a nyakában lévő nyakláncra. Angel. Úgy mint angyal? Valami nagy erőt éreztem és mintha szárnyakat láttam volna alatta, láttam egy lányt szárnyalni. Egy fiúval csókolozott, körülöttük minden romos volt, lángok csaptak fel. Emlékezetett arra a helyre ahol oly' sokszor jártam. Láttam...apámat(?!), amint egy tört emel felé. Majd a fiú megmentette a lány életét és megölte apám. Felismertem a fiút...én voltam. A lány pedig ő. Elkaptam a kezem, a lány arcán egy könnycsepp folyt végig. Fel kell fognom mi volt ez. Vissza ültem a kanapéra és bámultam Őt. Mozdulatlanul feküdt, ha nem lenne kitűnő a hallásom talán azt hinném halott. Mit jelentsen ez az egész? Éreztem késemet az aldalamon. Itt lenne a páratlan alkalom, senkinek sem tünne fel. De nem tudtam megtenni, előbb válaszokat akartam. Tudni miért láttam ezt. Vonzott valami hozzá. Hetek óta figyeltem. Éjszaka belopoztam hozzá, annyi alkalmam lett volna hogy teljesítsem apám parancsát, de nem tudtam meg tenni. Más angyalokat annyira könnyen megöltem, viszont amikor ránéztem ki esett kezemből tőröm. Apámnak mindig azt mondtam csak adjon még időt, meg fogom tenni csak a megfelelő pillanatra várok.
Épp azon morfondíroztam hogy mit csinálhat a húgom. Most ő élvezheti az első számú hercegi sarj kiszolgálását és hatalmát. Mezgolodni kezdett Angel, majd kinyitotta a szemét. Egyenesen rám nézett, félelem játszott a szemében. Ez a félelem nem olyan volt mint amit Dommiel idéz elő nálluk. Nem volt alaptalan a félelme, okkal félt tőllem. Felült és körül nézett, rajtam állapodott meg újra a szeme. Gyönyörű kék szemei voltak.
-Hol vagyok? És te ki vagy?-kérdezte rémülten. Nem emlékszik rám?
-Mire emlékszel?-kérdeztem. Ha semmire az csak jó. Nem kell h tudja apám egyik küldötje meg akarta ölni.
-Belleel és Carolineal táncoltam a halloweeni buliban. Meg a puncsra emlékszem.
-Semmi másra?-tudnom kell. Megrázta a fejét.-Jó. Drake Darken vagyok és ez az én házam. A buli házi gazdája jó barátom. Sokat ittál és elájultál. A kertben találtam rád, mivel a barátnőid sem voltak olyan állapotban így elhoztalak magamhoz.-...és kitisztítottam a sebed, amit utánna megis gyógyítottam.-tettem hozzá gondolatban. A szárnyaimat bámulta.-Csak kellék nyugi, nem vagyok valami hülye démon.-nevettem el magam. De az voltam, egy démon herceg. Elmosolyodott.
-Igaziaknak tűnnek.-firtatta.
-Angelnek hívnak igaz?-váltottam témát. Finoman bólintott.-Mindig ilyen szótlan vagy?-ráncoltam szemöldököm.
-Öhm,nem.-elmosolyodtam.
-Ne is várjak bővebb választ igaz?-kacsintottam rá. Kis pir jelent meg az arcán, de a félelem nem tűnt el. Fel álltam és közelebb mentem hozzá. Éreztem rajta az egyre nagyobbodó félelmet. Megálltam előtte.-Te félsz tőllem.-mondtam lágyan, suttogva. Nyelt egy nagyot, de nem nézett rám. Legugoltam hozzá és az ála alá raktam egyik ujjam, kénytelen volt rám nézni.-Miért félsz? A jelmezem teszi?-még mindig ugyanazzal a hangsúllyal beszéltem hozzá mint előtte.
-Nem félek...-sóhajtotta. Láttam a szemében, megrémisztettem. Tudni akartam mi rémiszti meg bennem. Csak néztem a szemébe. Ő törte meg a szemkontaktust. A hátam mögé meredt és hátra hökkölt. Hátra néztem és Rosielel, a húgommal találtam magam szembe. Szerencsére szárnyait eltűntette. Vissza néztem Angelre.-Ne félj tőlle, csak a húgom.-Elengedtem és felálltam majd Rosihoz léptem.-Azt hittem apával vagy.-Elmosolyodott és lehuppant a kanapéra.
-Azt mondta nézzek rád. Tudod a buli miatt.-figyelnek. Már megint nem bízik bennem meg apám.-Szóval okkal vagyok itt.-Tudtam mit jelentett ez, és azt is tudtam pontosan tudja ki ez a lány.
-Én, megyek is. Nem akarok zavarni.-mondta feszélyezve Angel.
-Nem zavarsz.-ahogy bele néztem a szemébe megértettem.-Haza viszlek.-felkaptam a kanapéról a kabátomat majd oda adtam neki.-Vedd fel, hideg van kint.-bólintott és magára aggatta. Még az ajtóból vissza pilantottam Rosira.-Te várj meg itt!-inkább volt parancs mint sem kérés, de nem érdekelt. Felhúzznak hogy figyelik minden lépésem. Beültünk a kocsiba, és beletapostam a gázba.
-Angel...mond el  félsz tőllem.-csend volt. Nyomasztó csend. Tudtam h erre nem kapok egy hamar választ.

2.fejezet

Sziasztok! Fhu, hát ebbe a részbe rengeteg energiát fektettünk. Remélem tetszeni fog, és nem sokára jozzuk a következőt. Kérlek adjatok valami jelet, hogy tetszett vagy valami, és ne féljetek feliratkozni oldalt olvasónak. Nagyon jól esne ha tudnánk, hogy hányan vagytok (ha vagytok). Nem szaporítom a szavakat tovább. Jó olvasást!
Xx Stelly&Gréty

-Seraphina szemszöge-

Mint minden éjszaka ma is kint álltam az erkélyen és a csillagokat néztem. Olyannyira gyönyörűek. Igézőek, akárcsak a tűz tánca. Vártam rá. Ironikus, hogy az éj sötét leple alatt érkezzen. Oly sötétség van ide kint mint ő benne. Soha sem éreztem ezt. Olyan különös, hogy pont iránta érzem. A hideg korlátot markolásztam, borzongás futott végig rajtam, ezen még a bennem lakozó tűz sem tudott volna segíteni. Ez az éjszaka túl hideg és sejtelmes volt. Nem ijedek már meg a sötéttől, a félelem nem tudott már többé felülkerekedni rajtam.
-Seraphina...-éreztem hűvös leheletét nyakamon. Szívem hevesebben kezdett verni. Melegség járt át. Tökéletesen ismertem ezt a sötét, és csábító hangot. Szembe fordultam vele. Végig simitott hideg kezével arcomon majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra.
-Hiányoztál.-suttogta.
-Te is nekem.-kulcsoltuk össze ujjainkat. Bementünk a szobámba. A hűvös szellő meglebegtette a függönyt. Ez az este más volt. Az ágyon feküdtünk. Mindennap ugyanazt csinálunk, vele mégsem lehet megunni. Lágyan simogatta hajam miközben beszélgettünk. 
-Seraphina.-lehelte.
-Mondd.-döntöttem mellkasának fejem.
-Tudod ki az a Harmony?
-Miért?-furcsa volt, hogy egy angyalról kérdez. Soha sem tette. 
-Mert veszélyt jelent ránk.-kérdőn néztem rá.-Tudom az angyalok dolga lenne, de...-sóhajtott.-Azraelnek meg kell ölnie.-nyeltem egy nagyot.
-Dommiel...őt nem ölhetitek meg. -suttogtam olyan halkan ahogy csak tudtam. 
-Miért? Tudom hogy valami kis hülye fontos angyal, de miért ne tehetnénk?
- Van vele kapcsolatban egy legenda. Egyszer régen Harmony volt a legerősebb arkangyal, akit már születésekor beválasztottak a tanácsba. Benne meg volt a sötétség és a fény teljes harmóniában. Uralta őket, az erejüket.  Mind a két faj felett hatalma volt. De még mielőtt megtanulhatta volna a képességei használatát egy démon megölte. Mert csak a legerősebb démon képes megölni. Ez akkor Beliel volt, Azrael apja. Halálakor megjövendölte, hogy ezer év múlva leke egy kiválasztottba fog költözni és sokkal erősebb lesz, mint amilyen ő lett volna. De nem lesz tisztában hatalmával. El tudja majd pusztitani az angyalokat vagy démonokat. Vagy békét hozni a két faj közé. Azt is mondta, hogy megérezzük, hogyha eljön a kiválasztott ideje. Figyelj, tudod hogyha bárki más lenne nem érdekelne, de ő igen. Ha békét tudna hozni a fajtáink közé akkor többé nem kéne titkolóznunk, és minden normális lenne. Egy ideje érezzük hogy valami készülődik, Dom...igazat mondott. Mi talán meg tudnánk akadályozni, hogy a két taj birtokolhassa és megtanithatnánk a hatalma használatára és megvédhetnénk. És ha elég erős lesz, akkor békét kötettne az angyalok és démonok között. És együtt megcsinálhatnánk, persze ha te is akarod.-néztem mélyen a szemébe. Teljesen fekete volt neki, most mégis sárga csillogás jelent meg benne. Elgondolkodott.
- Az jem lehet. Nekünk Azrael a vezérünk. - szinte már kiabált. Előjött benne a démoni énje. Szeme tejesen feketévé vált.
-Shh...még meghall valaki.- simitottam végig az arcán. Ez mindig megnyugtatja.- Dom, kérlek csak ne bántsátok.-kérleltem. Kis idő múlva megszólalt. A szeme aranylóan világitott.
- Megpróbálok tenni valamit, hogy ne öljék meg a kislányt, de nem igérhetek semmit. 
-Köszönöm.-csókoltam meg érzékien.  Hevesen visszacsókolt. Tudtam, hogy nem tudnék nélküle élni. Ő mutatta meg nekem nem csak fizikailag van tűz, hanem a lelkünkben, szivünkben is. Kitöltötte bennem az ürességet. Még soha senki iránt nem éreztem ilyen érzést. Szeretem. Kiváltam a csókból és vállára hajtottam a fejem. Csak feküdtem a karjai közt és mellkasát cirógattam mit egy fekete póló takart. Végig simitott a kezemen lévő hegen. Még hetekkel ezelőtt Azrael okozta a szárnya végén található kaszákkal. Felszisszentem.
-Annyira sajnálom Seraphina...ha ott vagyok ez...-tapasztottam be a száját egy csókkal. 
-Ha ott vagy és látják, hogy megvédsz akkor már egyikünk sem élne.-csókoltam meg újra.
-Azért sajnálom.-újra végig simitott a hosszanti sebemen és lehelt rá egy csókot, fájt de jó érzés volt, hogy ilyen gyengéd. Nem érdekelt, hogy szabályt szegünk. Semmilyen szabály nem érdekelt. - Ez nagyon veszélyes vállalkozás! De kell valaki melléd. - kacsintott.  Felnevettem és szorosan öleltem. Ebben a pillanatban én voltam a kegboldogabb a világon. Egyszerűen szerettem! A démonok nem olyanok, mint amilyennek gondolták őket. Nekik is vannak érzéseik. Nem szikla szobrok. Tudom, hogy ölt már, tudom miket tett, de nem érdekel. Elfogadom őt olyannak amilyen, mert nekem igy tökéletes. Teljesen elrabolta a szívem. Neki adtam, ő pedig vigyáz rá. Szorosabban fonta körém karjait, úgy ölelt, mintha én lennék már csak kibe kapaszkodhat.
-Szeretlek.-suttogtam mellkasába.
-Én még jobban.-puszilt hajamba. Lassan kerített hatalmába az álom. Egy varázslatos világban jártam, hol teljesen egymáséi lehettünk. Nem kellett bujkálnunk. Hangosan is kimondhattuk, hogy szeretjük a másikat. Boldogok voltunk, teljesen boldogok. 
-Seraphina!-ébrezgetett valaki. Mikor kinyitottam a szemem Gábriel állt előttem. Szívem hangosan kalapált, kicsit megnyugodtam amikor megbizonyosodtam róla, hogy Dommiel már nincs itt.-Várunk a nagyterembe! Siess!-mondta, majd kiment. Felkeltem és felöltöztem, majd kiléptem a szobámból és a nagyterem felé vettem az irányt.  Már megint miért hivták össze a gyűlést? Két angyal harcos állt az ajtó előtt. Biccentettek majd beengedtek. Mikor beléptem mindenki  elhallgatott.
-Húgocskám.-biccentett felém Rafael.-Gyere csak!-Bátyám, Rafael a tanács vezetője. Sokban hasonlitunk. Egyformán makacsok vagyunk. De ő szeret irányitani és aki népünk ellen fordul súlyosan megtorolja. 
- Na, Rafael, miért hivtad össze a tanácsot? - kérdeztem azonnal a tárgyra térve.
- Gondolom, ti is érzitek ezt az erőt. Ez azt jelenti elérkezett a kiválasztott ideje. Tudjuk hol van. Az emberek világában. Egyikünknek el kell mennie érte és elhoznia a mi világunkba, hogy felkészitsük a démonok elleni harcra.-mondta. Dermedt csend.-Én sajnos nem mehetek, mert itt kell maradnom vezetni népünket. Önként jelentkezők?-Azonnal jelentkeztem. Senki rajtam kivül nem tette. 
-Seraphina, tisztában vagy mik várnak majd ott rád?
-Tudom, Rafael, hogy sok nehézséget kell majd leküzdenem, de készen állok a feladatra.-jelentettem ki határozottan. Félrevont egy sarokba, hogy nyugodtan tudjunk beszélni négyszemközt.
- Nem engedhetlek! Te vagy közülünk a legfiatalabb!-Hirtelen aggódó báty lett belőle.
- Figyelj, elbirok a feladattal. Be kell illeszkednem az emberek közé, elnyerni a bizalmát és rávenni, hogy velem jöjjön. Kérlek engedd! 
- Nem tudom elég veszélyes! Nem kaptad meg a feladathoz szükséges képzést...
- Azt hiszed nem birok el néhány démonnal szemben?-szakítottam félbe.
- Nem, azt hogy felfedheted magad az emberek előtt.
- Majd óvatos leszek! Kérlek adj egy esélyt! - kérleltem.
- Jól van.-megadón sóhajtott.-Holnap indulsz, de ha bármire szükséged van vagy ha baj van, azonnal jelezz! - mondta szigorúan.
- Rendben! - nyakába ugrodtam. Nagyon boldog voltam.-Köszönöm. 
Visszatértünk a többi  arkangyal közé.
- Meghoztam a döntést! Seraphina megy, de ha bármi probléma felmerül azonnal visszahozunk és más megy helyetted. Holnap indul! Addig készülj fel! - mondta, azzal a gyűlést bezárta. Kiléptem az erkélyre és felrepültem. A repüléssel ki tudom szellőztetni a fejem. Jó érzés,  ahogy a felhők felett szárnyalok. Hajamba belekap a szél. Egy esély a békére. Tőlem függ, hogy sikerül-e.
Az este lázasan vártam Dommiel érkezését. El akartam mondani neki a nagy hirt. Mikor már megérkezett, felrepültem hozzá és megcsókoltam. Imádom azt az érzést mikor a szárnyaink összeérnek és csak mi létezünk a levegőben. Kiszakadtam a csókból, megfogtam a kezét és húzni kezdtem a rét felé. A rétre senki sem jár, csak a kisgyerekek nappal fogócskázni. Tökéletes hely.
- Hé, Sephy, hová akarsz vinni? - kérdezte.
- A rétre. - mondtam.-Valami fontosat akarok mondani. Kíváncsiság, egyben aggódás is villant a szemében. Mikor odaértünk, leszálltunk. A holdat néztem. A sötétet szereti, de mégis fényt ad nekünk! Dom hátulról ölelt át. Felnéztem szinte vilagitó szemeibe.
- Na mi az a fontos dolog?- kérdezte.
-Reggel volt egy gyűlés. Harmonyról volt szó. És én jelentkeztem arra,hogy megtalálom és visszahozom az emberek világából. Dommiel, ez lehetne a nagy lehetőségünk. Megtanithatnánk mindenre, megvédenénk és ha már elég erős lesz talán...-kicsit elhallgattam-Persze, ha csak velem akarsz tartani. Holnap kell indulnom.- szólaltam meg kis idő múlva.
- Jó! Holnap este én is odamegyek és megkereslek azonnal. Pontosan hol is leszel? 
- Los Angelesben. Egy ottani gimibe fogok járni, tehát hamar be kell majd illeszkednem. De igy legalább szemmel tudom tartani.-Bólintott. Ezután már nem beszéltünk, csak élveztük, hogy együtt lehetünk.
Másnap korán keltem. Összepakoltam néhány feltétlen szükséges dolgot és a gyűlés terembe mentem. Ott várt engem mindenki. Rafael öleléssel köszöntött.
- A szabályok: 
Nem fedheted fel magad és nem árulhatod el senkinek,hogy ki vagy.
Nem használhatod az erődet csak vészhelyzet esetén.
A szárnyadat ha emberek között vagy láthatatlanná kell tenned.
Tartsd szemmel, vészhelyzet esetén védd is meg Harmonyt. És mindenképp hozd vissza.
Egy egyszerű iskolás lány leszel, nem hivhatod fel magadra a figyelmet. Az álneved Catherine lesz. Majd vár ott valaki amikor megérkezel és elvezet a lakhelyedhez és ellát tanácsokkal az emberek világával kapcsolatban.
Vigyázz magadra hugi!-Elmosolyadtam. Mindenki sok sikert kivánt. Követtem a bátyámat a főtérre ahol már meg volt nyitva a portál. A portál hasonlitott egy viz felületre. Az arkangyalok energiája tudja csak létrehozni.
Utoljára megöleltem Rafaelt.
- Sok sikert és vigyázz magadra!-sutogta a fülembe. Mosolyogva léptem be a portálba. Az emberek világára gondoltam. Minden egy pillanatra elsötétült, aztán megpillantottam azt amit talán soha többé nem birok elfelejteni. Hatalmas, fényes épületek, égszinkék ég, a sok rohanó ember. Álltam ott az ember forgatagban és csodálkoztam azon mennyire különbözik ez a két világ. A házak oldalán üvegben csodálatos ruhák, a sok guruló jármű, a zajok beleégtek a lelkembe. Gondolataimból egy vállamra nehezedő kéz zökkentett ki. Villámgyorasan megfordultam. És ekkor megpillantottam egy '30-as éveiben járó magas férfit.
- Üdvözöllek az emberek világában Seraphina! - mondta a kedves ember.
- Már a nevem Catherine.-mondtam.
- Akkor Catherine. Én Mr. Crowell vagyok. Egy nephil. Én fogom neked megmutatni ezt a világot és tanácsokat adni. Üdvözlésképpen nyújtotta felém kezét.
- Üdvözlöm! Megráztam a kezét.
- Jöjj kérlek utánam! Egy pillantra megálltam. Körbepillantottam.
Hát, igen egy új lehetőség! Feladat! Remény! Üdvözzöllek emberek világa!  
És követtem azt az embert aki bevezet ebbe az idegen világba.

1.fejezet

Na itt is lenne az első fejezet. Remélem tetszeni attól függetlenül hogy ez nem egy szokásos történet lesz, de gondolom erre már rájöttetek. Jó olvasást.
Xx Stelly&Gréty

Már csak az utolsó simítások kellettek sminkemhez. Arra vártam, hogy Belle meghozza a ruhámat. Pont mikor kész lettem a sminkemmel betoppant az ajtón.
-Hello bello- mosolygott rám.- Kiváncsi vagy a jelmezedre?-cukkolt.
-Szerinted? Mutasd már!
Elővette és megmutatta. Kishijján lesokkoltam a látványtól. Tudtam, hogy nem kellett volna rábízni a ruhaválasztást.
-Igazán sexyn fog állni.-kacsintott rám.
-Belle ez...ez...
-A szó amit keresel az a gyönyörű-vigyorgott.
-...ez semmit sem takar. Ebben nem mehetek. Apa tuti kinyirna, ha meglátná, és teljesen igaza lenne.-sóhajtottam.
-Ugyanmár! Angel az istenit, nem fogja megtudni. Most az egyszer szegjél már szabályt!-tartott szónoklatott. Nagy nehezen bele mentem és felvettem az a ruhának nevezett valamit. Szinte kilógott belőle a mellem és a ruha vége combom közepéig ért.  A hajamat előre dobtam, hátha takar valamit.Felvettem a maszkomat majd a ruhához illő fekete magassarkúmat és elindultunk. A bulit egy menő kosaras srác rendezte amire szinte az egész iskolát meghívta. A buli már javában zajlott amikor megérkeztünk.
Mikor beléptünk egyből piros műanyag poharat nyomtak a kezünkbe. Mindenki jelmezben volt. Üvöltött a zene. A legtöbb ember már részeg volt. Belle azonnal táncolni ment. Eléggé bulizós fajta. Oda mentem a puncsostálhoz és merítettem poharamba. Szerettem a puncsot, nem szoktam inni, de ezt mégis szerettem. A kedvenc zeném szólt a hangszóróból.-Még sem lesz olyan rossz ez a buli.-gondoltam és beálltam táncolni. Belle és Caroline is ott volt velem. Bár nem nevezném táncnak amit műveltünk, de azért mégis szórakoztató. Sok fiú nézte kirívó jelmezem, egy idő után kezdett idegesíteni tudván hogy nem a jelmez érdekli őket. Bellet és Carolinet nem zavarta hogy nézik, sőt élvezték, hogy ők állhatnak a középpontban. Mindig is úgy gondoltam ők a legszebbek a hármasunkból. Én szeretek inkább a háttérben maradni. Egyszercsak észrevettem, hogy Bellenek elkerekedik a szeme.
-Angel...-bámult barátnőm mögém.
-Mi az?-érdeklődtem, de ő nem mondott semmit, így megfordultam. És megláttam egy srácot kinek arcából a maszk sejtelmesen sokat takart, barna haja mégis kikandikált. Sötét kék szemei voltak és...denevér szárnyai? Túl igazinak tűntek. 
Fekete  farmer volt rajta, egy bakancs és egy fekete kicsit szaggatott ing. Furcsa érzést keltett bennem. Egyszerre éreztem félelmet és vágyat iránta. Ledöbbentem. Ahogy körül néztem nem csak én hanem még egy csomó lány. Engem nézett...sőt bámult. Volt valami a tekintetében , valami sötét (tökéletesen illett a jelmezéhez). Felém vette az irányt. A józan eszem felmondta a szolgálatot. De valami mélyen bent azt súgta fussak. Lábaim hallgattak rá. Kirohantam a hátsó kertbe, de mivel ott is nagyon sokan voltak az utcára. Kifújtam a levegőt és kezdtem megnyugodni. Itt már csak alig hallatszottak a buli hangjai. Élveztem ahogyan egy lágy szellő hűti le felhevült testemet. Agyam ezerrel pörgött. Létezik olyan, hogy első látásra szerelem? Mert én beleszerettem egy ismeretlen srácba akit most láttam először. Az új életembe nem kellett pasi. Próbáltam kizárni a gondolataimból. De abban a pillanatban valaki be rántott egy nagy fa mögé. Nem láttam ki az mert sötét volt. Az ismeretlenből valamilyen félelmetes erő áradt, elkapott és többé nem eresztett. Nem tudtam gondolkodni. Azt az érzést amit a közelében éreztem lehetetlen leirni. Olyan volt mintha egy hatalmas kéz szoritaná a nyakadat és nem engedne levegőhöz jutni.
Egy kéz nehezedett vállamra mi erősen tartott és valami hideg, fémes dolgot éreztem nyakamnál. Jeges félelem hatolt át a tudatomon. Nem tudtam mi történik. Esetlenül vergődtem az ismeretlen karjaiban, de erősen tartott. Ekkor jéghideg hangon megszólalt.
- Most elmegyünk innen és te engedelmeskedsz, különben megöllek!
Mint az álmomban. Most komolyan már mindenkinek ölési mániája van?! Sikoltoztam. Nem használt semmit. Éles fájdalom hasitott a nyakamba és éreztem, hogy valami meleg folyik végig rajta. 
- Én figyelmeztettelek!-sziszegte. Úgy látszik ez az ember nem packázik. De mit akarhat tőlem?
Kirángatott a fa mögül és gondolom a kocsija felé vette az irányt. De ekkor valami neki csapódott a fejének. Egy ököl. A sötétben nem tudtam kivenni kicsoda, de tuti egész életemben hálás leszek ezért neki.
Kiszabadultam az ismeretlen fogásából, de még jól megrúgtam, a férfi  elterült a földön.. De szinte azonnal fel is pattant. Úgy látszik jó kondiban van. Fémes hangot hallottam. 
-A baromnál kard van!-kiálltottam a Megmentőmnek. - Milyen régi módi-gondoltam magamban. Azonban ekkor már nála is kard volt. Komolyan mondom a 21.században élünk, nem a középkorban. Már van pisztolyunk is amivel sokkal gyorsabban végezni lehet az emberrel.
A harc megkezdődött. Fém csattant fémen, szikrázva surlódtak egymáson.
- Ki küldödt? - kérdezte a Megmentőm egy háritás közben.
- A főnök , hátha nem birod végrehajtani a feladatodat. Gondoltam megkönnyitem a dolgodat, herceg, és elvégzem helyetted a piszkos munkát. Herceg?!?!
- Ez az én feladatom! Én vállaltam el! Te ebbe ne avatkozz bele! - morogta dühösen és megsokszorozta csapásait .
Nem értettem miről beszélnek. Milyen feladat? Talán a meggyilkolásom lenne az?
Mind a ketten kezdtek fáradni. Azonban a Megmentőm kicsavarta a férfi kezéből a kardját. A férfi hátrált. 
-Ezt még meg fogod bánni! - fenyegetőzödt az ismeretlen. -  Saját fajtád, néped ellen fordulni! Nincs könyörület! - hörögte. 
- Tűnj el! - kiáltotta neki a fiú. Azzal a férfi egy villanás közepette eltűnt. A fiú hozzám fordult és ekkor megpillantottam azt a mélykék igéző szempárt.
- Te...te bámultál engem a buli alatt.
- Miért futottál el? Ilyenkor veszélyes ez a környék! - kérdezte nem is törődve velem. 
Nem válaszoltam. Nem akartam megmondani neki, hogy megijedtem tőle.
- Drake Darken vagyok. Jó barátja a buli szervezőjének.
- Angel. - mutatkoztam be.
-  Amúgy jól vagy?- kérdezte aggódóan vizsgálgatva.
Bólintottam. De meglátta a vágást a nyakamon. Elszörnyedve nézte.
- Előbb menjünk el hozzám ott ki tudom tisztítani a sebed, egy kicsit összeszeded magad, aztán haza viszlek. És minden ami nemrég történt elfelejtjük.-mondta határozottan Drake.
Megint bólintottam. Másra sem vágytam, mint, hogy ezt elfelejtsük, és bebújhassak a pihe-puha ágyikómba és aludhassak egy jó nagyot. Elindultunk a kocsija felé.
Hirtelen szédülés fogott el. Nem éreztem jól magam. Lehet, hogy csak megrázott ami most lezajlott. Megálltam. Próbáltam megnyugodni. Nem ment. Forgott velem a világ, zsibadt mindenem. Olyan ézésem volt mintha egy üvegen keresztül látnám a világot.
- Angel...-kezdte Drake, de akkor már minden elsötétült előttem.

Prológus

Egy lány futott az erdőben. Egy sötét és felelmetes erdőben. Még soha életemben nem láttam mégis ismerős volt.  Szőke haja volt, és kék szeme. Más vonását nem tudtam ki venni a sötétben.
Minden érzését éreztem, és gondolat foszlányait hallottam elmém egy részében.
Üldözték, de nem láttam kik azok a szörnyű alakok akik egy lányt ilyenkor követnek. Nagyon sötét volt, de a lány mégis úgy haladt előre mintha nappal lenne. Egyszercsak 3 alak bukkant fel a semmiből. A szemük fura színekben játszott. Talán aranysárga, vörös és a kéknek egy eszméletlenül gyönyörű árnyalatát véltem felfedezni szemeikben. A sárgaszemű lehetett a vezérük, őt követték a többiek. A lány kezdett fáradni és az alakok egyre vészesebben közelítettek. Félelem fogott el bennünket. Bennünket miket beszélek hiszen nem élhetem ezt át, vagy mégis? 
Egy tőr repült felénk. Felsikoltottam.
-Fegyver van náluk!-kiálltottam az ismeretlen lánynak, de ő mintha meg sem hallota volna.  Mielőtt az első tör a közelünkbe érhetett volna már egy másik is repült megcélozva minket. A tőr süvitett a levegőben. Eltalálta a lány vállát. Felkiáltottunk a fájdalomtól. Ez nem lehetséges, nem érezhetem a fájdalmát. Ez csak egy álom; a fantáziám szüleménye.
A lány megállt. Tudtuk hogy nem élheti vagy élhetjük túl.  Egy röpke pillanatra azt hittem feladja, de aztán kitárta a szárnyait. A lány egy angyal. Fenséges fehér szárnyai voltak, tollainak végei aranyban pompáztak, melyeket az előbukó hold fénye világított meg. Csak egy pillanat volt de máris a levegőben termett. Éreztem ahogy a szél a hajamba kap, éreztem a bőrömön a levegő hűvösségét. Csodálatos érzés volt repülni. Mintha teljesen szabad lennék. Egy gond volt, a helyzet nem a legalkalmasabb volt ennek kiélvezésére. Aztán előrelendültünk. Eszméletlen gyorsan szárnyaltunk. A táj elmosódott alattunk. Hátranéztem, hogy megbizonyosodjak üldözőink nem tudnak repülni. Tévedtem. A hátukon nem tollak ékeskedtek,  hanem rémisztő denevérszárnyak.
Ők is felszáltak és követtek. Karjukban éles kétpengéjű kardok voltak, soha életemben nem láttam még ilyet. Sárgaszem rám vicsorgott. Démon. Villant szeme elé e szó valahonan elmém legmélyéről.
Félelem fogott el, de nem hagyhattam hogy teljesen eluralkodjon rajtam. 
Az angyal magasabbra emelkedett, a felhők fölé. Gyorsított a tempón. A szeme kéken világitott. Nem láttam benne félelmet vagy pánikot, helyette ősi dühöt, haragot véltem felfedezni. Ez az angyalok és démonok ősi harca volt. Mit keresek én itt?
Egy tűzgömb suhant el mellettem. Ezeknek erejük is van vagy mi a franc? A tűzgömböt egyre több követte. Az angyal ügyesen kerülgette ki őket. Egy véletlen meg tett mozdulat miatt kettő eltalálta a szárnyát. Fájdalom hasitott a hátamba. Úgy éreztem leég róla a bőröm. Az angyalnak muszáj volt pihennie, de nem állt meg.
A két démon gyorsított. Az angyal próbált gyorsitani, de a szárnyai nem engedelmeskedtek. A démonok elkapták a karjait. A jobb vállamba fájdalom nyilalt. Kapálozott, próbalt kiszabadulni a démonok szorításából, de azok erősen fogták. Beleharapott a baloldali a karjába. Vörösszem lekevert neki egy pofont. Könnyek csorogtak az arcunkon. Halál félemem volt. Sárgaszem nevetve repült az angyalhoz és nézett szemébe. Olyan ördögi és rideg mosolya volt. Hideg futkosott hátamon.
-Most megfizettek!  Majd most meg tanuljátok, hogy ne becsüljétek le a  démonok nemezetségét! Mire mennek az angyalok a fő arkangyaluk nélkül? Szegénykéim. Hoppá, hiszen még az erejét sem tudja használni! Hogy tudnak így felnézni valakire ha ilyen béna szegényke?!-fröcsögte az arcába sárgaszemű, a démonok gúnyosan felnevettek. Az angyal szomorúan lesütötte a szemét. Nem tudtam hogyan segithetnék rajta. Tarkón ütöttem kékszemet, de kezem áthatolt rajta, mintha csak egy felhőt probálnék megfogni.
Ekkor rántotta elő kardját sárgaszem. A pengén csillogott a hold fénye.
- Ütött az órád, arkangyal!-mondtad mosolyogva de a lány közbe szólt.
- Ha megöltök is, a lelkem nem veszik el, talál egy másik testet és titeket végleg elpusztít. Ez az erő ami bennem lakozik sohasem tűnik el.-mondta mérgesen könnyáztatótt szemekkel. Rám pillantott. Nem tudtam mit ért ez alatt.
- Hogyan...?- kérdeztem suttogva. Sárgaszem felemelte kardját és az angyal szívébe döfte. Az angyal rám nézett, valamit még mondani akart. De a halál elérte és lezuhant a mélybe.
Felébredtem. Fájt mindenem. Mintha nem is csak egy álom lett volna.
- Megőrültem! Ilyen nem létezik.Vagy... - mondtam magamnak. Viszont amikor lenéztem a vállamra megláttam egy hosszú, mély vágást. Ezt a sebet ejtette a vezér démon tőrje az alkarján. Elképedtem.     
Mi történik velem? Mi ez az egész?